Az ember szereti a hátszelet. Méginkább a fórt, amivel előrébb indulhat másoknál. Sokkal élvezetesebb egy előnnyel lefutott verseny, csalfa, de fényes győzelemmel, mint egy videó egy lefutott versenytől. Nincs ez másképp a főzéssel, avagy a gondolkodással. Félkész ételt venni jó, mint a célvonal elől elstartolni, és nagy mellénnyel bejelenteni, hogy pizzát sütöttem, amikor csak beraktam egy félkész terméket a sütőbe, s vártam.
Az olyan írások, mint ezek is itt lenni igyekeznek [volt], melyek egy pontból kiindulva végső konklúziókba akarnak torkollani, nos, azok sokaknak unalmasak: igen, jó, vagy így van, vagy nem, lapozzunk. Ezért a sikeres cikkek, blogpost-ok, nem ilyenek, hanem félkészek. Van amelyik már címében hírdeti, hogy nem lesz eredmény: "Nem értem, mire a nagy felzúdulás...". Persze, ne is értsd, majd az olvasó bemutatja, hogy ő érti, hogy ő átlátja, hogy ő okos, ez kell neki. Nem megismerni akar, hanem magát elismertetni. Elindul hát az írást valahonnan, összekészítésre kerül az összes hozzávaló, aztán csendesen elharapott nyelvvel, látszatkonklúziókkal végződik. Ezt imádja a legtöbb olvasó: elindították egy úton, megpezsdítették az agyát, kapott egy olyan lökést, ahova magától sose küzdötte volna fel magát, és most nincs más dolga, mint dobálni a megsült palacsintát. Az pedig megy! Hol ide, hol oda kenődik, de csudajó dobni egyet rajta! Az én palacsintám, nesztek! Most mit néztek? Én is meg tudtam volna sütni, ha akartam volna... - Haha.
Úgyhogy kedves író barátom, ne töreked megértésre, ne írj összefoglalást, történeted véletlenül se legyen kerek! Hagyd nyitva a legégetőbb kérdéseket, add fel a magas labdát, hogy a "hős" lovagok lecsapkodják, és ezzel önkéntelenül rád irányítsák a figyelmet.
Utolsó kommentek