Bármely dolog értelmének az általa, ill. segítségével elérhető célt nevezzük. Általában cselekvések, történések értelmét firtatjuk, de tárgyak értelméről is olykor beszélünk, és akkor az ővelük megvalósuló cselekvést tekintjük az értelmének (amely cselekvésnek azután ismét csak egy cél lesz az értelme).
Cselekvés -> Cél: Az utazás értelme, hogy általa eljutunk új vidékekre, elvarázsol az elsuhanó táj, úgy élményekkel töltekezünk az új környezetben.

Tárgy -> Cselekvés -> Cél: A kémény [létének] értelme, hogy kivezesse a füstöt a házból. A füst kivezetésének az értelme, hogy nem kapunk füstmérgezést odabenn, s mégis fűteni tudunk.

Továbbá az így megfogalmazott cél azon személy célja, aki az értelmet adja. Hogy eme célt miért jelölte ki maga számára az további kérdéskör tárgya, emitt a lényeg, hogy ő ezt saját céljának vallja.

Ezen alapulva az élet értelmének fogós kérdése is könnyebben megközelíthető. Az élet (mint cselekvés) azt az értelmet hordozza, amihez eljuttat. Na mármost az élet, teljes egészében milyen célba tud juttatni, milyen eredménye lehet? Ráadásul azon személy számára, aki éli ezen életet? Mert ugye nem mindegy, hogy a saját (avagy generalizált, mindenkire vonatkozó) élet értelmét firtatjuk, vagy esetleg azt, hogy számomra mi értelme van Kovács bácsi életének. Az utóbbi egyszerű kérdés, hiszen az én életemnek csak része Kovács bácsié, tehát könnyen tudok egy számomra értelmes célt megjelölni, amihez ő juttat el. Kovács bácsi életének az értelme számomra lehet, hogy ügyel a lépcsőház tisztaságára, vagyis a komfortomat, mint célt szolgálja. Természetesen a nehezebb eset, amikor a saját életünk értelmét, azaz célját keressük. Ekkor ugyanis nehézkes egy olyan végcélt megjelölni, mely az életünk után, annak eredményeként valósul meg, ráadásul annak élvezői vagyunk. Talán a legügyesebb megoldási kísérlet erre a túlvilági lét. Azzal ugyanis mintegy kiterjesztjük az élet fogalmát egy túlvilági élettel, vagyis a kérdés nehézségét úgy kerüljük meg, hogy nem az egész élet (a túlvilágival együtti) értelmét keressük, hanem csak a földi életét, mint az egésznek egy szakaszát tekintve nevezünk meg egy célt, jelesül a túlvilágot, az abban majdan megszerzett szerepünket (mennyország, nirvána, akármi).

Ám ezen "trükk" csak a hívőknek elfogadható. Aki nem hisz a túlvilági életben, az természetesen ilyen értelmet nem tulajdoníthat az életének. Ő úgymond be van zárva a földi élet keretei közé, ám a élet értelme kérdés így is valami eredmény megjelölését követeli tőle. Ez lehetetlen feladat, hiszen, ha lenne olyan cél, amit az életünkkel elérünk és élvezünk, akkor nem lenne ott még vége az életünknek, tehát nem az egész életünk célja lenne, csak egy bizonyos szakaszáé. Több erőltetett megoldás van a túlvilági élet tagadói részéről is.

Az egyik a "nyomot hagyni a világban" elképzelés. Ami bár hangzatos, de ott a hiba benne, hogy diszkréten szemet huny a cél azon fontos jellemzője felett, hogy azt nekünk kell élvezni, azaz ránk vissza kell hasson. Ettől a lényeges elemtől eltekintve mondhatja valaki, hogy az ő életének értelme a másokra tett hatás, mely fennmaradhat természetesen az ő életén túl. Ez, ha észrevesszük Kovács bácsi esete, azzal a különbséggel, hogy Kovács bácsi nyilatkozik. Valójában tehát aki a "világban nyomot hagyni" értelmet nevezi meg, az nem az ő élet-értelméről beszél, hanem arról, hogy mások életében az ő élete milyen értelmet jelenthet. "Mindig emlékezni fognak a tiszta lépcsőházra."

Egy másik kibúvó az ateista számára a végső pillanat magasztalása, mint pl: az élet értelme, hogy boldogan halj meg / hogy a halálos ágyadon ne érezd, hogy bármit megbántál, elmulasztottál / stb. Természetesen ez se lehet egy valódi értelem, hiszen a halálos ágyon töltött utolsó pillanatok is az élet részét képezik, így e kibúvó megpróbálja pár perccel rövidebbnek tekinteni az életet, úgy, hogy a cél még épp beleférjen az egészbe. Ironikus módon ezzel teljesen magának mond ellent. Legyen mondjuk az utolsó 5 perc, amikor átgondolja az illető, hogy milyen volt az (eddigi!) élete és felméri, hogy nem bán semmit, nem mulasztott el semmit. Ám akkor az élete utolsó 5 percének mi az értelme? Az már kívül van azon események halmazából, amiről ő elmélkedik magában az 5 percben. Vagyis az már nem az élete értelme! Holott épp erre készült évtizedekig, ezt a célt nevezte meg, mint az élete értelmét...

Látjuk tehát, hogy a túlvilági létben nem hívőnek talán valamivel nehezebb a dolga, ha az élet értelmének kérdésével találja szembe magát. Míg a hívő egy fantáziavilággal (ami vagy igaz, vagy nem, de amíg ezt nem tudjuk biztosan, addig csak fantázia) egészíti ki a jelen belátható élettávot, addig a nem hívő más irányba kénytelen "kibuggyanni" abból a keretből, aminek a célja ezen kívüli kellene legyen.

Feltehető a kérdés, hogy azon túl, hogy az élet értelme a jelzett okokból egy problémás kérdés, miért olyan frekventáltan felmerülő. Ennek oda a fent ismertetett ok-cél láncolat folytathatósága, ill. az erre való igény. Pl: kémény -> füstmérgezés mentes fűtés -> nem fagyunk meg -> jobban élünk -> tovább élünk -> ...? Azaz a láncolat vége, hasonlóan a végső miértekhez egy kérdéssel zárul, amivel gondban vagyunk. Egy lánc pedig, ha nem végtelen hosszú, vagy visszaível önmagába (a nemhívők trükkjei), vagy tovamutat valami ködösbe (a hívők megoldása).

Konklúzióként leszögezhetjük, ha nem szeretnénk se csalásnál, se ámításnál kikötni, be kell ismerjük, az értelem, mint cselekményekre értelmezett függvény nem terjeszthető ki az egész életünkre. Vagyis az életnek értelméről beszélni abszurd. Olyan állat nincs, mert hibás gondolati konstrukcóra épül. Ahogy az északi-sarknál sincs semmi északabbra, úgy az életnek sincs értelme.